Duna 1. Utolsó alkalommal!

Élmények és látnivalók felsőfokon!

2019. július 21-27. (vasárnap-szombat)

Ára 240 000,- Ft/fő, mely tartalmazza az útiköltséget, a hajóutakat, a belépők, tárlatvezetések, a napi többszöri étkezés, a szállás (a 2 ágyas szobák rendelkeznek saját tusolóval és WC-vel), az utasbiztosítás, a folyamatos magyar nyelvű idegenvezetés díját.

duna

A most következő út nem tarozik a mindennapi utazások közé. Olyan célt tűztünk ki, mely sok honfitársunk fejében egész élete során ott motoszkál. Végig kísérni legnagyobb folyónk, a Duna útját a születésétől az elmúlásáig, azaz a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig.

Ilyen lehetőség egy ember életében lehet, hogy csak egyszer adódik!

 

Utunk folyamán nem csak a Dunát kísérjük végig, hanem a magyar vonatkozású eseményeket, helyszíneket is felidézzük.

 

A Duna eredetét máig vitatják. Vannak azonban tények, melyekkel nem lehet vitatkozni.

Egyik verzió szerint a Duna forrása Donaueschingenben a Fürstenberg kastély parkjában található. Ez természetesen a település idegenforgalmára nagy hatással van.

Hivatalosan a Duna nevet két patak összefolyásától viseli a folyó, ami szintén Donaueschingennél található. A kastélyparkban kiépített forrás a Brigach patakba ömlik. Ez később egyesül Breg patakkal. A kettő találkozásától kezdve nevezik a patakot Dunának, tehát elvileg nincs forrása.

Egy folyó forrását mindig a legmesszebb lévő ág forrása határozza meg. E szerint a Breg patak forrása az igazi Duna forrás, mert a találkozás előtt már 45.9 km-t tett meg, míg a Brigach 40,2 km-t. Mindhárom verziót megtekintjük.

 

Utunk második napján érjük el a forrást. Innen 2 888 km tesz meg a Fekete-tengerig. Ez olyan nagy távolság, amit egy alkalommal nem lehet bejárni, ezért 2018-ban a forrástól Mohácsig, az 1446-os folyam kilométerig (azaz szinte pontosan a feléig), míg a következő évben a második felét kísérjük végig.

A hajózható szakasz hivatalosan Ulm-nál kezdődik, de a vízállások kiszámíthatatlansága miatt a valóságban Kelheimtől, Regensburgtól hajózható biztonságosan a Duna.

 

Utunk során 5 alkalommal szállunk különböző típusú hajóra. A kiemelten szép részeket mindig hajóról fogjuk megtekinteni.


2019. július 21. (vasárnap) 1. nap 795 km

 

6.30 Indulás Kozármislenyből (8 km) Menetidő: 15 perc

6.45 utas felvétel Pécs, Dómus parkoló

7.00 Indulás (160 km) Menetidő: 2 óra

9.00 Érkezés a pihenőhelyre, Dunaújváros autópálya pihenőbe

9.30 Indulás (70 km) Menetidő: 1 óra

10.30 utas felvétel Budapest, Kelenföldi vasútállomás

11.00 indulás (160 km) Menetidő: 2 óra

13.00 Érkezés a pihenőhelyre, Mosonmagyaróvár autópálya pihenőbe

13.30 indulás (210 km) Menetidő: 2 óra 30 perc

15.00 Érkezés a pihenőhelyre ASFINAG pihenőhelyre

15.30 Indulás (185 km) Menetidő: 2 óra 30 perc

18.00 Érkezés a szállásra Pidingbe

Szállás elfoglalása, majd vacsora 900 m távolságban 20.00 órakor.

 Vacsora: Májgaluska leves, saláta, Kemencében friss sült sertés knédlivel, almásrétes vanília fagylalttal és tejszínhabbal

 

 

2019. július 22. (hétfő) 2. nap 503 km

 

Reggeli 6.00-tól a szálláson

8.00 Indulás a szállásról (165 km) Menetidő: 2 óra

10.00 Érkezés a pihenőhelyre

10.45 Indulás (160 km) Menetidő: 2 óra

12.45 Ebéd Friedrichshafenben

14.00 Indulás (134 km) Menetidő: 2 óra 30 perc

 

16.30 Érkezés Donauquellebe (Furtwangen)

A Duna földrajzi és hidrológiai értelemben vett valódi forrása a Breg patak Furtwangen közelében eredő forrása, mely 1078 méter magasan a Fekete-erdőben található. A Brigachhal ellentétben ez a hosszabb és nagyobb vízhozamú forráság, ez indokolja, hogy a Duna valódi forrása legyen.

Egy igazi Schwarzwaldbecher elfogyasztása a forrás melletti étteremben.

17.30 Indulás: Donauquelléből (38 km) Menetidő: 50 perc

 

18.20 Érkezés a Breg-Brigach találkozásához Donaueschingenbe

A Brigach és Breg folyó Donauschingen város mellett egyesül, és innen Dunaként haladnak tovább.

Itt megtekintjük az első Dunába ömlő patakot a Stille Muselt is.

18.50 Indulás Breg-Brigach találkozásától (5 km) Menetidő: 10 perc

 

19.00 Érkezés Donaueschingenbe Fürstenberg kastély kertjébe

 A Brigach patak a St. Georgen nevű településen ered, a Fekete-erdőben, egy parasztház pincéjében. A patak Donaueschingennél már a felszín alatt folyik (búvópatak). A donaueschingeni kastélypark udvarán viszont újra a felszínre bukkan. A 15. századtól fogva úgy tartották, hogy ez a Duna forrása. A 18. században medencébe foglalt forrás ma nagyon népszerű a turisták körében

19.40 Indulás: Donaueschingenből (Fürstenberg kastély parkja) (2,5 km) Menetidő: 10 perc

19.45 Érkezés a szállásra, majd a vacsora elfogyasztása.


2019. július 23. (kedd) 3. nap 366 km

Reggeli 7.00-től a szálláson

08.00 Indulás a szállástól (30 km) Menetidő: 40 perc

 

8.40 megállás Immendingen után.

A Duna eltűnése

Immendingent elhagyva, a Brühl-mezőre kiérve, kisvíz alkalmával egyszerűen eltűnik a vize a mederből, mintha hirtelen kiszáradt volna. 

A víz az alapkőzet karsztos mészkőrepedésein, víznyelőin leszivárog a karsztvíz-szintig, majd a kőzetrétegek lejtésének megfelelően halad délkeleti irányba. Mintegy 12 kilométer után, Aach városkában bukkan a felszínre. Az Aach-folyó a Bodeni-tóba torkollik, s így a Duna vize a tóból a Rajnán keresztül végül az Északi-tengerbe (is) kerül.

 

9.10 Indulás (50 km) Menetidő: 1 óra

 

10.10 Érkezés  Sigmaringenbe a kastélyhoz

A sigmaringeni Hohenzollern várkastély megtekintése belülről is helyi tárlatvezetéssel.

Az első erődítmény völgyet lezáró sziklákon a 11. században, a korai középkor végén épült, az első írásos feljegyzés is 1077-ből származik, amikor Sváb Rudolf német ellenkirály sikertelenül ostromolta meg a várat. A vár alatti város hivatalos megalapítására 1250-ben került sor.

1460-ban és 1500-ban kastéllyá építették át a várat. 1535-ben a Hohenzollern-ház sváb ágára szállt a Duna fölé magasodó impozáns várkastély, Sigmaringen vára és városa, majd négy évvel később a kastély pusztító tűzvésznek esett áldozatul. 1540-ben szerződésben is rögzítették a Hohenzollernek fennhatóságát Sigmaringen és Veringen felett.

 

12.00 Indulás Sigmeringenből (80 km) Menetidő: 1 óra 20 perc

Az idő függvényében fotómegállás pár perc erejéig

 

13.20 Érkezés Ulmba

Városnézés, közben ebéd kb. 14 órakor.

Ulmi székesegyház megtekintése belülről is. Tornya 161,53 m magasságával a világ legmagasabb templomtornya, 1890-től 11 évig a világ legmagasabb épületének számított.

Városnéző séta.

17.00 Indulás Ulmból (190 km) Menetidő: 2 óra 30 perc

19.30 Érkezés Kelheimbe a szállásra, majd szabad program

 


2019. július 24. (szerda) 4. nap 173 km

Reggeli 7.00-től a szállásokon

08.15 Indulás a szállásoktól (7 km) Menetidő: 15 perc

 

08.30 Érkezés Weltenburgba,

900 m-es séta a kolostorhoz.

A Duna egyik legszebb szakasza ez, ahova látogatók százai sereglenek naponta, hogy gyönyörködjenek a tájban. Weltenburg hagyományos középkori sörfőzdéjéről és szép katedrálisáról híres. A híres fekete sör megkóstolásának lehetősége.

 

10.30 Indulás Weltenburgból (35 km) Menetidő: 45 perc

 

11.15 Érkezés Regensburgba

Rövid városnéző séta. 2006-ban az óvárost a világörökség részének nyilvánították.

13.00 Indulás (13.15) Sibnerinnel Regensburgból a Walhallához

Ebéd a hajón: Bayrisches Buffet

 

14.15 Érkezés a Walhalla kikötőhöz, majd buszra szállunk.

14.30 érkezés a Walhallához, annak megtekintése belül is.

A Walhalla-csarnokot 1830-ban kezdték építeni a Duna partján, a Regensburg közelében lévő Donaustaufban I. Lajos bajor király uralkodása idején. Az emlékhelyen 1842 óta helyeznek el márvány mellszobrokat és emléktáblákat a jelentős németekről, illetve a Németország és a német nyelvű népek történetében fontos szerepet játszó személyiségekről.

Az ókori görög templomot imitáló épületet a germán mitológia háborúkban elesett, legbátrabb harcosainak lakhelye után nevezték el Walhallának. A dicsőség csarnokában látható mások között II. Katalin orosz cárnő, Immanuel Kant filozófus, Jakob Fugger augsburgi kereskedő, Peter Paul Rubens flamand festő, Johannes Brahms német zeneszerző, Konrad Adenauer, a Német Szövetségi Köztársaság első kancellárja és Albert Einstein fizikus márványból készült mellszobra.

 

15.30 Indulás Walhallától Passauba (115 km) Menetidő: 1 óra 30 perc

 

17.00 Érkezés Passauba majd városnézés

Duna, Inn, Ilz játékának sajátos elegyéből kialakult Passau a nevezetességek, az óváros, és a kanyargós utcák összjátékából született hangulatnak köszönheti rendkívüli szépségét. Ebben a 700 éves városban főleg kereskedelemmel foglalkoztak, és a jómódú kereskedők igényei igen nagyok voltak, iskoláztatták magukat, és pezsgő társasági életet éltek.

A passaui Szent István-dóm, a világ legnagyobb templomi orgonájával.  A Szent István-dóm az óváros legmagasabb pontján található. Nehéz barokk stukkói és meseszép freskói, mind olasz mesteremberek munkái, akik az 1662-es tűzvész után kezdtek nagy munkába.

A világhírű orgonának, amely a székesegyházban található 17 974 sípja, 233 regisztere, és négy harangjátéka van. Az óriás orgona öt egységét egyszerre is lehet működtetni, amely gigantikus látványt, és mindent elsöprő akusztikai élvezetet nyújt.

19.30 Indulás a szállásra busszal (4 km)

19.40. Szállás elfoglalása

A szállás mellett kínai étterem és bevásárló központ is található.


2019. július 25. (csütörtök) 5. nap 192 km

5

Reggeli 6.30-tól a szálláson

8.15 Indulás a szállásról a kikötőbe Menetidő: 15 perc

 

8.30 Felszállás a hajóra, majd indulás Linzbe Menetidő (hajón): 5 óra 10 perc

Ebéd a hajón. sült csirkemell gyógynövények-kel, fehérboros mártással és zöldséges rizzsel és almás rétes tejszínhabbal.

Az út folyamán több alkalommal zsilipelésben is részünk lesz a csodálatos táj megtekintése mellett.

A hajón étterem működik.

 

14.10 Érkezés Linz kikötőbe, majd 14.30 Indulás (22 km) Menetidő: 30 perc

15.00 Érkezés Mauthausenbe: kisvárosi séta, az egyedi festésű utcában

15.30 Indulás (15 km) Menetidő: 25 perc

 

16.00 Séta egy kisvárosban, Ennsben

Enns 11 523 lakosú város Ausztria Oberösterreich tartományának Linz-Land kerületében. Az ország legidősebb városa, 1212-ben kapta meg a városi rangot. Az ezt hitelesítő okmány megtekinthető az ennsi városi múzeumban. Jelképe a város közepén álló 60 méter magas torony.

A kőkorszak óta lakott terület i. e. 400 körül a kelták foglalták el, majd a római időkben Noricum része volt. A dunai árvizek elől a mai Lorch városrész közelében fekvő Laureacumba telepítették a II. légió (Legio  II Italica) 6400 katonáját. Városi rangot először Caracalla császártól kapott i. sz. 212-ben. A polgári lakosság létszáma idővel 30 ezerre nőtt. Diocletianus keresztényüldözése idején, 304. május 4-én itt halt mártírhalált Szent Flórián.

 

Utunk közvetlenül a Duna partján a hegyek között vezet.

Indulás 17.00 (75 km) Menetidő: 1 óra 20 perc

 

18.20 Érkezés Pöchlarnba

A Niebelung emlékmű megtekintése, majd a szállás elfoglalása és vacsora.

Büfévacsora


2019. július 26. (péntek) 6. nap 297 km

Reggeli 7.00-től a szálláson

8.30 Indulás Pöchlarnból (13 km) Menetidő: 20 perc

 

9.30 Érkezés Melkbe

Helyi idegenvezetés 10.00-11.00

A Wachau vagy wachaui kultúrtáj Ausztria 2000 óta világörökségi védelmet élvező 30 kilométer hosszú völgyszorosa a Duna mentén, Melk és Krems an der Donau városok között, Alsó-Ausztriában.

A táj természeti környezete, települései, azok világi és egyházi építészete (várak, kolostorok, templomok, lakóházak együttese) egyfelől a vidék középkori arculatát őrzi, másfelől az ausztriai barokk építészet legszebb emlékeit vonultatja fel. A Wachau völgye szolgál az 1200 körül született felnémet hőseposz, a Nibelung-ének helyszínéül is.

Az osztrák barokk legnagyobb hatású egyházi épülete

Az UNESCO világörökség részeként a wachaui kultúrtáj egyik leglátványosabb nevezetessége a melki bencés apátság, 1000 éve Alsó-Ausztria szellemi és kulturális központja. A már messziről látható, várként emelt pompás barokk stílusú épületegyüttes a Duna mentén, csodálatos természeti tájba ágyazva, világhírű kolostori könyvtárral, pompás díszítésű templommal, felbecsülhetetlen egyházi kincsekkel, hatalmas angolparkkal, impozáns épületegyüttessel az érdeklődők százezreit bűvöli el évről-évre.

Az apátság (belülről is) és a kert megtekintése.

http://www.stiftmelk.at/Pages_melk/stiftsplan%202011%20hp.jpg

11.00-13.00 szabad program (park és torony megtekintése)

Indulás a hajóállomásra busszal 13.15-kor.

 

13.30 Indulás (13.45): Melkből hajóval Menetidő: 1 óra 45 perc

3 fogásos ebéd a hajón helyi ételekből:

- Húsleves vastag cérnametélttel

- Bécsi szelet sertéshúsból petrezselymes burgonyával és vörös áfonyával

- Sárgabarackos lepény

 

15.30 Érkezés Krems an der Donauba

15.40 Indulás Krems an der Donauból (80 km) Menetidő: 1 óra 30 perc

17.10 Érkezés Bécs kikötőbe

17.30 Indulás (18.00) Bécsből hajóval Menetidő: 1 óra 15 perc

Képtalálat a következőre: „Twin City Liner”

 

19.15 Érkezés Pozsonyba

19.30 Indulás Pozsonyból (90 km) Menetidő: 1 óra 15 perc

Szendvics vacsora a buszon.

 

20.45 Érkezés Győrbe a szálláshelyre


2019. július 27. (szombat) 7. nap 400 km

 

Reggeli 7.00-tól a szállásokon

08.45 Indulás a Monostori erődbe és Dunai Bástya látogatásra (42 km) Menetidő: 45 perc

9.30 Érkezés a Monostori erődbe

Túra helyi vezetéssel 10.00-12.00

A Monostori erőd - Közép-Európa leg-nagyobb újkori erődje - 1850 és 1871 között épült. A klasszicista stílusú hadtörténeti műemlék lenyűgöző látványt nyújt hatalmas, precízen faragott kövekből épített falaival, a védműveket borító 3-4 méter vastag földtakarójával és több kilométer hosszú földalatti folyosórendszerével (kazamata-hálózatával).

 

12.30 Indulás Komáromból (55 km) Menetidő: 1 óra 15 perc

13.45 Érkezés Esztergomba

14.00-15.00 Ebéd Esztergomban

 

15.30 Indulás (16.00) hajóval Esztergomból Budapestre

A hajón büfé üzemel.

20.00 Érkezés Budapestre (Vigadó tér) Átszállás a buszra.

 

20.10 Indulás Budapestről (210 km)

Szendvics vacsora a buszon.

Megállás, Paksnál, majd Mohácsnál

22.50 érkezés Kozármislenybe

23.00 Érkezés, Pécsre, a Dómus parkolóba

duna

 

Étkezések:

 

1.   nap

2. nap

3.   nap

4.    nap

5.   nap

6.    nap

7.    nap

reggeli

 

igen

igen

igen

igen

igen

igen

ebéd

 

igen

igen*

igen**

igen**

igen**

igen*

vacsora

igen

igen

 

 

igen

igen***

igen***

*késői ebéd        **ebéd a hajón       ***szendvics vacsora

 

PREFERÁLT IDŐPONT: olyan fontos időpont, mely hatással van a további programokra. Aki nem tartja be az adott helyre vonatkozó gyülekezési időpontot (akár 1 perccel), az személyenként és alkalmanként 1 €-t fizet be egy közös kasszába, ami bekerül az év végi összejövetel költségvetésébe. 10 perces késésnél a csoport továbbindul.

 

Jelentkezés: A részvételi szándék jelzése, a foglaló befizetésének időpontjával.

Foglaló befizetése: 100 000,- Ft befizetése, és a pontos ülőhely (a buszon illetve a Bécs-Pozsony közötti hajón) lefoglalása a szabad helyek függvényében.

Az útleírás szerzői jogi védelem alatt áll.

 

Jelentkezés és bővebb információ: Palotai János (06-30/48-777-38, e-mail: palotaix@t-online.hu,)

Családok Kulturális és Szabadidősport Egyesülete Kozármisleny