11. Várlátogatás - Tata

2010.05.22-24.

Tatai pünkösdölés

Május 22-én reggel kilenc család indult Tata felé, hogy a Családok Kulturális és Szabadidősport Közhasznú Egyesület szervezésében, három napos családi kirándulás keretében ismerkedjen a vizek városával és annak környékével. A pünkösdi túra első állomása Iszkaszentgyörgy volt, ahol a csodaszép Amadé-Bajzáth-Pappenheim kastélyban egyik tagunk, a kastély napjaink hivatalos képviselőjének köszönhetően, hivatalosan is gróffá vált.

Így már grófi címmel és vidám kedvvel érkezett társaságunk a Zsigmond és Mátyás királyunk idejében fénykorát élő Csókakő várába. A főúri életet hátrahagyva - de grófunkat nem – Gántra siettünk, ahol a Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeum ismertette velünk az egyik legnehezebb fizikai munka eszközeit. A Bauxitföldtani Parkban a külszíni fejtés területén a marsbeli tájat csak a szép kis tavacskák lágyították. Már az első napon volt mit értékelnünk a közösen elköltött tatai vacsoránkon.

Másnap várt ránk a tatabányai turul madár, és ha már ott jártunk elbújtunk előle a tőle csak pár száz méterre található barlangba, amit Szelim szultánról neveztek el. A vértesszőlősi előembertelep egy egészen más        kort tárt a szemünk elé. Mivel egy gróffal utazva nehéz mellőznünk a főúri udvarházakat, így Samutól átrándultunk a tatai öregvárba, nem is tudtuk egykönnyen elhagyni a gyönyörű tóparti látnivalókat, ezért mesebeli kis piros vonatba szálltunk és így ismerkedtünk Tó-várossal. A végállomás-kiszállás! felkiáltást követően az angolpark hívogató csobogói, forrásai, fái felé vettük az irányt. A műromok felkeltették érdeklődésünket a másolatok iránt és a régi zsinagóga épületében található görög és római szobor másolatok kiállítóhelyére mentünk, ahol a híres Laokoón-szoborcsoport mellett megcsodálhattuk Pallasz Athene nagyságát és a milói Vénusz szépségét is, még így gipszbe öntve is fenségesek voltak.

Az utolsó nap reggelét a várgesztesi vár tornyában köszöntöttük, Majkon a Kamalduli rend életével ismerkedtünk, a némasági fogadalmat tett remeték házai egykor gyönyörű kis kápolnákat rejtettek, amelyeknek szépségével csak a közös ebédlő freskói vehették fel a versenyt. Igaz a három nap alatt már láttunk egy bánya múzeumot, de az Oroszlányi Bányászati Múzeumban mégis órákat töltöttünk és nemcsak a barátságos fogadtatás miatt. A három nap zárásaként a vértesszentkereszti bencés monostor romjaihoz zarándokoltunk. Az erdő mélyén megbúvó egykor monumentális szent hely méltó záróköve volt a három napnak. Jövőre, veletek, ugyanígy, ugye gróf úr!

Palotainé

 

 

Iszkaszentgyörgy: Amadé-Bajzáth-Pappenheim Kastély

Csókakői várrom

Gánt: Balás Jenő Bauxitbányászati Kiállítás

Tata: este

Tatabánya: Turul-emlékmű

Tatabánya: Szelim-barlang

Vértesszőlős: előembertelep - bemutatóhely

Tata: Öregvár

Tata: kisvonatos városnézés idegenvezetővel

Tata: Görög-római Szobormásolatok Kiállítóhelye,

Tata: Angolpark

Ismét egy este Tatán

Várgesztesi vár

Majk: Kamalduli remeteség

Oroszlányi Bányászati Gyűjtemény

Vértesszentkereszt: Bencés apátság